a legjobb magyar hírcsatornák
Hányasra értékelnéd azt, ahogy a párod csókolózik? – Különös dologra kérték az embereket a kutatók

Ijesztőek a kutatás eredményei.

Különös dologra kért 2000 amerikai felnőttet nemrégiben egy kutatócsoport: az EdenFantasys azt vizsgálta meg, hányasra értékelik a kapcsolatukat az emberek.

Mint kiderült, a többség 80%-ot adna a párjának, ami 4-esnek felel meg, azonban ha a felmérés részleteit is megvizsgáljuk, felfedezhetünk pár igencsak aggasztó értékelést.
Rengeteg ember csupán 3-ast adott a partnere szociális és programszervező készségeire, éppen úgy, mint a figyelemre, a romantikára és a türelemre.

Egy fokkal jobb értékelést kapott a stílusérzék, a filmes és zenei ízlés, hiszen erre az emberek nagy része 4-est adott, míg a csókolózás valamint a partner baráti köre szintén 4-est érdemelt.

A legmegdöbbentőbb azonban az, hogy a 2000-ből egyetlen ember sem adott 5-öst a párjának.

Diana Mitchem életvezetési tanácsadó szerint ennek az az oka, hogy sok ember nem a saját elvárásai alapján választ magának párt, hanem a társadalom által diktált normákhoz igazodik.

Amellett, hogy az eredmény igencsak elkeserítő, egyben figyelmeztető jelnek is vehetjük.
Itt az ideje, hogy őszintén magunkba nézzünk, és megválaszoljuk a kérdést: a saját igényeinket, vagy a környezetünk elvárásait tartottuk eddig szem előtt?

Forrás: HelloGiggles

A Szeretlek Magyarország cikke. Olvasd el az eredeti oldalon a lenti gombra kattintva.

Cikk elolvasása az eredeti oldalon

Ezeket olvastad már?
Hirdetés
Partnereinkkel sütiket használunk, hogy jobb felhasználói élményt és releváns hirdetéseket tudjunk neked nyújtani.
Tudj meg mindent a sütikről és adatvédelmi irányelveinkről ide kattintva.