Engedélyezd az értesítéseket, hogy ne maradj le a legnépszerűbb tartalmakról!

Megverték az ápoltakat, vádat emeltek a gondozók ellen

Egészségügy

Közfeladatot ellátó személy által elkövetett bántalmazás bűntette miatt emelt vádat a Baranya megyében található Mozsgó szociális otthonának lakóit bántalmazó két emberrel szemben a Szigetvári Járási Ügyészség – közölte a Baranya megyei főügyész pénteken az MTI-vel. A vádemelés az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) feljelentése alapján történt.

Varga-Koritár György azt írta, a vádlottak az intézményben ápolói-gondozói feladatokat láttak el. Egyikük tavaly januárban bántalmazott két gondozottat: miután az esti lefekvés során az egyik gondozott nem találta a felsőruházatát, a gondozó kiabálni kezdett vele, majd több alkalommal arcon ütötte. Egy másik gondozottat fürdetni vitt a vádlott, melynek során törölközővel és egy műanyag flakonnal többször megütötte.

Az ügy másik vádlottja szintén tavaly januárban fürdetett egy gondozottat, aki fogyatékossága miatt a vádlott felszólításainak nem tett eleget. Ekkor a gondozónő dühösen kiabálni kezdett az ápolttal és több alkalommal megütötte. A vádlottak cselekménye a közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – tette hozzá közleményében a főügyész.

Érdekel a teljes sztori? Olvasd el az eredeti oldalon a lenti gombra kattintva.

Google Hirdetés
Lásd még
Google Hirdetés
A hirdetési bevételekből működünk.
Kérjük kapcsold ki az Adblockert az oldal megtekintéséhez.
Oldalunk linkgyűjtemény, mely az általunk leginkább elismert hazai tartalomszolgáltatók cikkeit gyűjti össze. Amennyiben hozzá szeretné adni (vagy épp el szeretné távolíttatni) weboldalára mutató linkjeinket, kérjük írjon a hello@webnest.io email címre.
Oldalunkon a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. Részletes leírás